A torta feltalálása Nagy Sándor nevéhez fűződik. Guinness-rekordokat is megszégyenítő esküvőt szervezett, ahol tízezer makedón katona lépett frigyre tízezer perzsa nővel. A katonák akkori fejadagja egy hatvandekás, lapos, árpából, rozsból vagy búzából készült kenyér volt. A nagy ünnep tiszteletére a lakodalmi „desszertté” alakított kenyér - mely a mai torta őse – gabonából, mandulából, dióból és szárított gyümölcsből készített, mézes tészta volt. Ezt a különlegességet kettévágták, és egy ánizsból, kecsketúróból és mézből álló krémmel töltötték. A tetején mézbe mártott rózsaszirmok szolgáltak díszként.
A középkori esküvői lakomákon már hagyományosnak számított a torta, s innen ered a sütemény emeletes felépítésének hagyománya is, ugyanis a vendégek gyakran vittek ajándékba kisebb tortákat, melyeket egymás fölé helyezve tálaltak fel. Ha a pár úgy tudta megcsókolni egymást a torták felett, hogy a sütemények nem dőltek le, biztosítottnak látták a szerencsét és a jólétet. A cukor megjelenésével és elterjedésével, idővel hagyományossá váltak a cukormázzal bevont desszertek is.
A ’30-as évekig az esküvői torta felvágása a menyasszony első „asszonyi feladata” volt, azonban a cukrászművészet fejlődésével a sütemények egyre termetesebbé, s cifrábbakká váltak, így a piruló ara már nem tudott egyedül megbírkózni a feladattal. Innen ered a hagyomány, mely szerint a tortát, a boldog pár kéz a kézben, közösen vágja fel.
Manapság a esküvői torták a kinézettől elkezdve egészen az ízekig, a hagyományos változattól egyre különösebb formákat öltenek.
A torta kiválasztásakor fontos szerepet játszik a menyasszonyi ruhád stílusa, az esküvői díszítés és a saját ízlésvilágod. A menyasszonyi tortának „masszívabbnak" kell lennie egy átlagos tortánál, hisz sokszor csak az éjszaka közepén kerül a násznép elé.
A legdivatosabb ízek: a fekete erdő, Eszterházi és a mindig klasszikus csokitorta. Dísztíthető marcipánnal, karamellvirággal, élő- vagy selyemvirággal, a nászpár figurák pedig marcipánból, kerámiából vagy műanyagból készülhetnek.
